2010. október 4., hétfő

felnőtt Magyar Hastánc Bajnokság 2010


2010.március 28. 11,00


his eliqaa * érezd a ritmust

I. Felnőtt Magyar Hastánc Bajnokság


ez volt ennek a versenysoroztnak a 2. része, ez is sikeresen, gördülékenyen
zajlott az óraátállitás ellenére.
sok-sok igényes produkciót és ruhát láthattunk.
köszönöm a zsűrinek, hogy elfogadta felkérésemet, és segítőimnek is hogy munkájukkal hozzájárultak a verseny lebonyolításához.


győztesei:
szóló: amatőr
I.hely és a
Felnőtt  Amatőr Hastánc Magyar Bajnoka 2010
Kiss Edit – Szeged
II.hely
Duleczky Enikő - Budapest
III.hely
Horváth Ágnes Eszter – Budapest


…nekünk nőknek is vannak álmaink, aztán férjhezmegyünk, család, gyerekek és az álmok háttérbe szorulnak, de nem merülnek feledésbe.
felnőnek a gyerekek, talán már úgy érezzük, nem vagyunk annyira fontosak, boldog családi életet élünk, de valami mégis hiányzik, és eszünkbe jut  miről is álmodoztunk.
az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk, és ha ez a pillanat akkor jön el amikor már felnőtt gyerekeink vannak, vagy unokáink mosolyában gyönyörködünk….hát akkor……..de valósítsuk meg őket.
ezek a hölgyek nem akarnak Kairói  elegáns szállodák hastáncosai lenni, szeretnék jól érezni magukat, testüket-lelküket karban tartani, megmutatni, hogy 40-en, 50-en, 60-on túl is van élet…..és szeretnék újra és újra igazi nőnek érezni magukat.
a nő örökkön örökké nő…… a hastánc a nőiesség tánca. …..
ezért jött létre a SZULTÁNA kategória …
(nefer ) 
szóló: szultána
I.hely és a
Szultána  Hastánc Magyar Bajnoka 2010
Izsákiné Ilcsi – Budapest
II.hely
Strifler Ágnes - Budapest
III.hely
Kölesné Éva - Békéscsaba

csoport: amatőr

I.hely és a
Amatőr Csoport Hastánc Magyar Bajnoka 2010
Beduin-tribal csop. – Miskolc
II.hely
Libanon-bellydance csop. - Miskolc
III.hely
Latin-bellydance csop. - Miskolc

szóló: profi
I.hely és a
Felnőtt  Profi  Hastánc Magyar Bajnoka 2010
Szegedi Anita – Kecskemét
II.hely
Vágó Szilvia – Heves megye
III.hely
Szolnoki Andrea – Budapest

csoport: profi

I.hely és az
Profi Csoport Hastánc Magyar Bajnoka 2010
Oriental dreams – Budapest
II.hely
Holdvilág  - Kaposvár
III.hely
Kelet lányai – Szentes

Magyarország Legsikeresebb Hastánciskolája 2010
Kelet Lányai Hastánc Egyesület – Szentes
oktató: Gyovainé Éva


Külön díj:
Molnár Erika – Budapest (cd - Bodoky Erikától)
Kelet lánya csoport  - Szentes (cd - Bodoky Erikától)
Gál Eszter  - Szentes  (  workshop Bodoky Erikától)
Izsákiné Ilcsi – Budapest  (  workshop Bodoky Erikától)
Sivatagi virágok  csoport – Budapest ( sminkkészlet – Nefertől)
Gál Eszter – Szentes  (Nour v. Kzafy ws – Merci különdíja )
Vágó Szilvia – Heves megye   (Nour v. Kzafy ws – Merci különdíja )

gratulálok a nyerteseknek !





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése